A túlértékelt művészet válsága

Valahogy úgy tűnik, hogy a mai népszerű, vagy népszerűsíteni próbált művészet világa két szélsőséges oldalra szakadt szét. Az egyik oldalon ott vannak az erősen átlagos, tömegízlésre formált alkotások (blockbuster szuperhősfilmek, sablonos popdalok), a másik oldalon meg a csak kevesek által értett és értékelt konceptuális, elvont művészeti "izék".

A mai modern konceptuális művészet elitizmusa (értsd: azok a kortárs, "elvont" darabok, amelyeket a világ jelentős múzeumaiban nagy médiavisszhang közepette kiállítanak, és ajnároznak) mindenről szól, csak éppen a művészetről nem. Méregdrágára felértékelt darabok világa ez, ahol nem a mű művészi értéke számít, hanem az alkotó neve. Megdöbbentően óriási pénzek mozognak ebben az ágazatban, a legnevesebb galériák, gyűjtők között, horribilis összegekért találnak gazdára képek a különböző árveréseken. A kiállításra érkező átlagemberek meg értetlenül állnak a darabok előtt, teljesen jogosan, mert semmilyen jóérzést, harmóniát, szépségérzetet (vagy bármi ehhez hasonlót) nem váltott ki belőlük a darab. (Viszont olyan érzést igen, hogy "ez meg mi a f@sz", szóval a művész elérte azt a célját, hogy ne hagyja közömbösen a szemlélőt.)

A másik oldalon, a népszerű tömegtermékeknél (blockbuster szuperhősfilmek, popzenék többsége pl.) sem sokkal jobb a helyzet. Nem vagyok sznob, se hipszter: ezek között sok élvezhető, jó minőségű darab van, csak az esetek többségében túl vannak értékelve. Ami népszerű, az nem feltétlenül középszerű is: viszont túl sok olyan alkotás van, ami a megérdemeltnél nagyobb médiafigyelmet kapna.

A kettő szélsőség között meghúzódó igazán jó és élvezhető alkotások (nekem az "arany középút") még megvannak a filmeknél, zenéknél, és játékoknál, viszont a kortárs képzőművészeti galériákból szinte teljesen kiveszett. És ez az, ami ellenemre van: ezeknek a nagy intézményeknek nem vagyonos műgyűjtők és provokátorok játszóterévé kellene válniuk, hanem a közművelődést elősegítő helyekké, ahol az átlagemberek is jól érezhetik magukat.